Bajóti hétvége

Ugyanolyan őszi reggel volt, mint minden más szombat reggel szeptemberben. A levegő üdén hűvös volt, a falevelek sárgultak....

Mogyorósbánya közepén éppen azon tanakodtunk, hogy hol parkoljunk, mikor Karesz felkiáltott: Noémit látok!

És valóban a jelzett irányban, egy platánfa tövében kuporogva Noémit láttuk telefonálni.

Kerékcsikorgás és porfelhő kíséretében fékeztünk mellette; majd a fogaink között szétmorzsolva néhányat az előbb felvert porszemek közül kiszedtük belőle az információt, hogy hamarosan megérkeznek Peliék is az UAZ-zal. Eredetileg azt terveztük, hogy Mogyoróson hagyjuk a kocsit, és gyalog visszük fel minden cuccunkat a táborba... És valóban még 5 perce sem voltunk a Kakukkban, mikor egy közép termetű motorizált zöld sárkány fékezett a kocsma előtt. Miután gondosan bezártuk a Kakukk udvarában hagyott kocsikat, 9 emberrel + 9 embernyi méretű zsákkal az UAZ-ban elindultunk Öreg-kőre. Nyomunkban egy fehér Astra racing-olt; majd az első kanyar után újabb 4 áldozatot vettünk észre; akik terepjáró hiányában gyalogosan kényszerültek nekivágni a hegynek. Megálltunk és plafonig zsúfoltuk az UAZ-t a zsákokkal+emberekkel. Azt hiszem Noj Cinó ölében ült, én meg az oldalsó üvegre kenődve kapaszkodtam, hogy a bukkanókon ne boruljak előre. Dani előre mászott és a váltót borító búbos kemencére telepedett. Karesz a lábaimnál hevert a padlón ; de a többiek is megtalálták a helyüket.... :o) Szóval a mögöttünk racing-oló opel mögött a távolban feltünt a Huszár család Wartburg-sárga Favoritja; majd a hepe-hupás úton a kocsi karaván bevonult a táborba.

Pechemre már megint nem érkeztünk elég korán: a legjobb sátorhelyekre beparkoltak kocsikkal. Azért gyorsan tanyát vertünk; és miután a zsákokból előkerültek a mászócuccok, kisebb nagyobb csoportokban felvonultunk a Jankovich-barlangba.

A friss tanfolyamosok színe-java erősen koncentrált, a békázáshoz bekészített köteleken csüngő Cinóra; aki az önmentést mutatta be. Majd Tibi még egyszer szóban összefoglalta a tudni valókat, és kezdetét vette a pruszikolás-átszerelés kombináció trükkjeinek buzgó elsajátítása az oktatványok között.

Ez idő alatt Arnold beszerelte a biztosító köteleket az extrém esés kipróbálásához. Míg a tanoncok bekötözködtek a bungie-jumping-hoz, addig én kezemben fényképezőgéppel és remegő térdekkel hátulról kerülve lemásztam a barlang bejáratához. Szembe az ugrók standjával találtam instabil helyet, ahonnan jól látható és hallható volt, amint Arnold a két biztosító kötelet a vállalkozó kedvű mászópalántákra csatolta, és még leugrás előtt rájuk bízta a halhatatlanság titkát... :o)

Az ugrás kinek-kinek testalaklatához mérten kisebb-nagyobb megrázkódtatást okozott. Illetve óriási sikerélményt is, amikor a lenti biztatatásokra az 5tödik nekirugaszkodás után az ember már nem a fix kötélhez ragaszkodott kétmarokkal, hanem a gravitáció törvényeinek engedve egy rémületnyi idő alatt a mélyben találta magát.

A esés-megtartás jól sikerült mindenkinek; a segédoktatóknak egyszer sem kellett a pótkötéllel közbe avatkozni.

Egy idő után megunva az oktatványok próbálkozásainak fotózását, párosával mászni indultunk a jól ismert falakon. Mi fél napot töltöttünk a reibung falon, a délutáni fülledt párában. Csak késő délután rohamozták meg a falat kisebb csoportokban a mászó palánták. Miután megállapítottuk, hogy az ugrálás és pruszikolás befejeztével az oktatványok ellepték a falakat; lassan visszavonultunk, hogy jól kiérdemelt reggelinket+ ebédünket+vacsoránkat egy ültő helyünkben elfogyasszuk.

Ahogy lassan ránksötétedett, egyre népesebb lett a táborhely, és a szokásos morgó-láncfűrészes akció után fellobant hátunk mögött a tűz...

A vasárnap reggel ugyanazzal a szögletességgel indult, amivel minden második mászónap indulni szokott: zúgó fejjel és sajgó végtagokkal.

A kelletlenül elfogyasztott reggeli után fittyet hányva arra, hogy a tanfolyamosok megint ellepték a falakat, Nudli köré gyűltünk. Egy-két bemelegítő mászás után a párkányon kötöttünk ki, ahol Judit trepnizésből tartott bemutatót. A látványos bemutató és okítás után a vállalkozó kedvűek álltak sorban, hogy Nudli útmutatása alapján tegyenek próbát. A spontán szerveződött trepnis-okítás óriási sikert aratott az érdeklődők körében. (Ezúttal is köszönjük Nudlinak!)

Mire mindenkire sor került, már jó idő elfogyott a vasárnapból; így lassan összecuccoltunk, és hazaindultunk.

Emő