Hogy a kommentárt mindjárt a képekhez fűzzem, a "mielőtt elvesztem a hegyen" című epizódot látjuk. A csúcstámadás előtti 4500méterre tervezett akklimatizációs séta viszonylag jó időben kezdődött, ami aztán a magassággal rohamosan romlott.Tíz tagú csapatunk eleinte együtt haladt, de ahogy ez lenni szokott, meg-megálltunk fényképezni, öltözni-vetkőzni, inni stb., közben esni kezdett a hó és jött a köd. Úgy iparkodtam, hogy azért mindig látótávolságban tudjam a csapat tagjait, ezt azonban megnehezítette az ufó-öltözék, meg az, hogy a hó állapota a granulátumszerűséggel volt jellemezhető, ami azt jelenti, hogy egész rövid követési távolságban sem volt nyom.Ehhez jött még az egyre erősebb szél is, és egy idő után már egyáltalán nem értettem, hogy ilyen körülmények között miért megyünk még felfelé.Azonban nem akartam teljesen egyedül maradni ebben a helyzetben, és egyre nagyobb nehézségek árán próbáltam még látni azt a homályos foltot, amely valamivel magasabban előttem mozgott a ködben.Végig abban a meggyőződésben voltam, hogy a mieink előttem vannak, mivel nem láttam őket visszajönni. A hegynek ez a szakasza a Pasztuhov sziklák nevet viseli, ami úgy néz ki, hogy két oldalt sziklák vannak, és köztük vezet egy folyosó szerű hólejtő. Ez persze azért szélesebb, mint egy háznak a folyosója, de az a lényeg, hogy ezen belül vezet az út.Na lényeg az, hogy amikor már majdnem végképp szem elől tévesztettem volna a homályos foltot, egyszercsak megállt végre, majd elkezdett visszafele imbolyogni.Bevártam őket és mondtam, hogy csatlakozom hozzájuk akárkik is. Oroszok voltak, a Prijut 11 tábor magasságában voltak a sátraik, addig velük mentem, majd egyedül indultam tovább lefelé.Itt egy kicsit javultak a látási viszonyok, és láttam , hogy lentről jön felfelé valaki, aki persze engem keresett és kiderült, hogy már mindenki lent van .Ilyen időjárásban szeretek fekete-fehérre váltani, de azért ennél jobbhoz is volt szerencsém, amit majd néhány szines kép /amelyeket később még mellékelek/ és a sikeres csúcsmászás is bizonyít.
Lenke